Tisztító folyamatok

Izzadás

A jóga megizzaszt. Tűzgyakorlatnak is nevezik, amelyben az izzadás, mint izzás kiégeti, kitisztítja a szervezetünket. A gyakorlatok által keltett hő elősegíti a sejtek méregtelenítését. A hőtermelés hatására a nedvek könnyebben kisapódnak a bőrön.

Az izzadást munkával kell elérni. Lehet, hogy dinamikusabban kell dolgoznunk, hogy izzadjunk. Ez vonatkozik egyrészt a pózok gördülékeny összekötésére, másrészt az egész test belső aktiválására. A Dandászana (Bot póz) például önmagában elég arra, hogy megizzasszon, csak kellő figyelemmel kell végezni a testhelyzetet integráló izommozgásokat. A felhevülés veszélye miatt azonban nem szabad túlzottan fűteni a helyiséget. A fokozott fűtés ugyan jobban izzaszt, de el is gyengít. Ha jógázás közben erősen izzadunk, lassítsunk a tempón, szúrjunk be hűsítő hatású, pihentető testhelyzeteket, és ügyeljünk jobban, hogy ne hajtsuk túl a mozdulatokat.

 

Méregtelenítés

A jóga terápiás hatású. Kihat az egész szervezetre. Nemcsak a fizikai felépítésünkre gyakorol kedvező hatást, de a szervezetünket is megtisztítja. A jóga fokozza a sejtek keringését, és megmasszírozza a belső szerveket. Ezzel a test megszabadul a benne felhalmozott salak- és méreganyagaitól. Ezek először a véráramba kerülnek, ahonnan többféle módon ürülhetnek ki a szervezetből.

A gáznemű salakanyagok kiürülésének legegyszerűbb módja a kilégzés. Ettől a leheletünk olykor igen átható szagú lesz. Ez azonban röviddel a jógázás után megszűnik. A méreganyagok a vizelettel és a széklettel is távozhatnak a szervezetből, amelyeknek néha megváltoztatják a színét és állagát. Idővel ezek is helyreállnak. Végül a bőrön át is kiürülhetnek. Ezt kiütések, pattanások, valamint a bőr átmeneti elszíneződése jelezhetik.

A méreganyagok jelenlétét a vérben más fizikai reakciók is kísérhetik. Ilyen a fejfájás, a fáradékonyság, álmosság, és az ízületi fájdalom. Ezek ugyancsak átmeneti jellegűek.

 

Érzelmi megtisztulás

A jóga elmélyült gyakorlat. Kihat az egész elmére. Jógázással nagyon sok emocionális és pszichológiai gátlás megszüntethető, de ehhez nem elég végigcsinálni a gyakorlatokat. Sikert akkor érhetünk el, ha a gyakorlatok után mozdulatlanul maradunk egy ideig. Ebben a csendes mozdulatlanságban a felszabadított gátlások beleolvadnak tudatunk békés nyitottságába.

Fontos, hogy időt adjunk a szívünknek és az elménknek, hogy mielőtt ismét belemerül az élet forgatagába, erőt merítsen abból a harmóniából, amelyet a jógázás biztosít számára.

Ha nem adunk elég időt ennek a pszichés feldolgozó folyamatnak, kiegyensúlyozatlanul térhetünk vissza az életbe. Türelmetlenek, dühösek, csalódottak, melankolikusak, zavartak, sértettek, nyugtalanok, félénkek, bizonytalanok leszünk. Ez általában annak a jele, hogy a jóga mélyen hatott ránk, csak nem adtunk elég időt, hogy feldolgozzuk a hatását. Ám azért is lehetnek ilyen érzéseink, mert indulatból vagy felszínesen jógáztunk. Düh, idegesség, csalódottság és türelmetlenség egyaránt fakadhat abból, hogy agresszívan álltunk neki a gyakorlásnak. Ha a jógát lagymatagon, szétszórt figyelemmel végezzük, könnyen válthat ki bennünk melankolikus érzéseket, félénkséget, szorongást, sértettséget vagy zavart.

 

forrás:

Godfrey Devereux: 15 perc jóga