Idősebbeknek

 „Az embert nem a kor véníti meg, nem az évek múlása, hanem az, ha úgy érzi, eljárt felette az idő.”
(Csingiz Ajtmatov)

 

Az idő előre haladtával testünk és gerincünk veszít rugalmasságából, gyengül a test természetes ellenálló képessége a betegségekkel szemben. Különösen hátunk, ízületeink, csípőnk és az izomzat szenvedik meg a változást. A rendszeres testmozgás az idősebb korosztály számára éppoly fontos, mint a fiatalabbak számára. Ennek fontosságára a bizonyos életkor után általánossá váló hátfájás, gyenge csontozat, izomgörcsök, csontritkulás, ízületi fájdalmak és csökkent ízületi mobilitás is felhívják a figyelmet. Negyven felett még inkább felelősek vagyunk a közérzetünkért, lendületünkért és hangulatunkért. Sokat tehetünk azért, hogy biológiai óránk lassabban ketyegjen!

 

A mozgás az idősebbeknek is fontos

A megbetegedések gyakoriságának foka nagyobb összefüggésben áll a mozgáshiánnyal, mint azt gondoljuk. Testünk annyira intelligens, hogy alkalmazkodik a mindenkori igénybevételhez. Ha kevesebbet mozgunk, leépül a csont tömege, az izmok és az egész test kisebb energiafelhasználásra rendezkedik be. A fizikai aktivitás lecsökkenése miatt, a mentális leépülés is gyorsabban bekövetkezhet. A jóga gyakorlása kiváló lehetőség teljes lényünk egészségének megtartására. Lassú, finom, tudatos mozgással szinte észrevétlenül oldja fel az évek során keletkezett gátakat, görcsöket, letapadásokat. Így testileg, lelkileg és mentálisan is megerősít és megőriz.

Jógázni sosem késő!

A jóga áldásos hatásainak megtapasztalása bármely életkorban elkezdhető: nem igényel mozgásos előképzettséget. A kezdő gerincjóga idősebb korban is biztonsággal végezhető, élvezetes testgyakorlás. Finom, egyszerű, biztonságos mozgásokkal, légzőgyakorlatokkal, relaxációval kíméletesen erősíti és nyújtja az izmokat, rugalmassá teszi a testet és megpihenteti az elmét. A gyakorlatok hatásai rövid időn belül megmutatkoznak mind az izmok, szervek állapotában, mind az általános közérzetben.

A jóga gyógyít 

Régóta ismerjük a sport, a testmozgás terápiás hatásait, de a jóga az a testmozgás, ami a tudatos légzéssel és a tudatos táplálkozással összekapcsolva a legteljesebb terápiás hatást fejt ki a betegségek tucatja esetében. Rendszeres jógázással számos mozgásszervi probléma is megelőzhető.

A jóga fiatalít

A jóga méregtelenítő, az idegrendszert és a hormonokat, valamint a gondolkodásunkat kiegyensúlyozó hatása miatt képes sokáig fiatalon tartani a szervezetünket. A leginkább öregítő tényezők az életünkben ugyanis a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek, a stressz és a mozgásszegény életmód. A jógi a legtöbbször mindezeken a területeken képes javítani, így sokkal fiatalosabb és boldogabb lesz. A jóga gyakorlásával újraéled a fiatalságunk, testi erőnk, lelki frissességünk, szellemünk. Igaz a mondás: az ember annyi idős, amennyinek érzi magát!

 

Idősebbeknek ajánljuk: